Hónap: november 2019

Adni Jó!

2019 a magyar emberek jóságáról szólt. Ez az az év, amikor az itt élők kétszer 700 millió forintot gyűjtöttek két kisgyerek gyógyulására. Fantasztikus dolog, és az adományozásnak ezzel nincs vége! Az összefogásban létrejött közösségek azóta is működnek – újabb és újabb kicsiket segítve. A gyerekeket látjuk a legkiszolgáltatottabbaknak, ezért rájuk gyakrabban és könnyebben áldozunk, ha bajban vannak, ami nagyon fontos érték. Ám nem csak nekik fontos az együttérzésünk. Vannak, akik szinte második gyerekkorukat élik, idősen, hetven, nyolcvan év felett. Szerencsés esetben vannak mellettük családtagok, akik törődnek velük. Sokan közülük azonban egyedül élnek, kevés pénzből gazdálkodnak, romló állapotuk miatt intézményben...

Bővebben

Prizma díjat nyert a Marie Claire

A Kreatív magazin versenyén – ahol a legjobb PR-projekteket díjazzák – a Marie Claire idei Go Green kampánya ezüst Prizma díjat nyert. Az életmódváltásra biztató Go Green kampány több lábon állt: a szeptemberi öko lapszámot újrapapírra nyomtuk, olvasói kihívásokat indítottunk, létrehoztunk egy új Facebook-közösséget és eseményeket is szerveztünk. November 20-án, szerda este adták át a Kreatív magazin Prizma díjait, amelyekkel az idei év legjobb PR-projektjeit jutalmazzák. A versenyre 186 nevezés érkezett, amiből az online és a főzsűri döntése alapján 82 pályázat került shortlistre, ezek közül 45 pedig díjat is kapott (19 bronz, 14 ezüst, 12 arany). A Marie Claire...

Bővebben

Új főszerkesztő a Best magazin élén

Kolossváry Balázs átadta a Best magazin főszerkesztői feladatait Sabján Johannának, aki így egyszerre két fontos terméket, a Cosmopolitan mellett a Best magazint is irányítja 2020. január elsejétől. „2020-ban reflektorfénybe kerülnek a sztármagazinjaink. Piackutatásunk eredményei alapján a Story magazin tartalmában és vizuálisan is megújul, amit jelentős reklámkampány támogat. Kolossváry Balázs kizárólag a Story magazin megújítására fog koncentrálni. Sabján Johanna kinevezésével a Best magazint erősítjük tovább” – mondta Lipták Tímea a Central Médiacsoport magazin divízióigazgatója. Sabján Johanna 2008-ban kezdett a cégcsoportnál az Otthon magazin főszerkesztőjeként, ezt követte a Cosmopolitan és a cosmopolitan.hu szerkesztőségének vezetése 2012-től. A médiaszakember 2020-tól párhuzamosan felel majd...

Bővebben

Marie Claire Fashion Days

A Marie Claire eseménye divatmozgalomnak indult, mostanra pedig nagyszabású, a magyar divatot támogató rendezvény vált belőle, amelyre a tervezők és az olvasók is egész évben készülnek. Az egyik legnagyobb hazai divateseményen több mint harminc magyar dizájner jövő évi tavaszi–nyári, illetve számos külföldi márka aktuális kollekcióját mutatjuk be nemzetközi szinten is ismert modelleken. A háromnapos esemény első, szakmai estjén az ismertebb magyar tervezők legújabb kreációi vonulnak fel sztárokkal fűszerezve, szombaton és vasárnap pedig a feltörekvő magyar tervezők, valamint a nemzetközi márkák összeállításai váltják egymást a kifutón. A hétvége során a divatbemutatók mellett számos egyéb izgalmas program is várja az érdeklődőket...

Bővebben