Hónap: július 2022

Változások a Nők Lapja-portfólióban

Szeptember 1-jétől Vass Virág a Nők Lapja kulturális nagyköveteként folytatja a munkáját. Ezzel egyidőben szinte az összes Nők Lapja termék egy, integrált szerkesztőség kezei alatt készül. A csapat vezetője Akovács Éva lesz, aki már hosszú idő óta felel a márka több, időszakosan megjelenő lapjáért. A Nők Lapja kulturális nagyköveteként folytatja a munkát Vass Virág, aki 1991-ben a Külkereskedelmi Főiskola hallgatójaként pályázatot nyert riportjával. Ennek köszönhetően kapott állásajánlatot többek között a Nők Lapjától, ahol főmunkatársként dolgozott, huszonöt évesen pedig főszerkesztő-helyettese, 2021. január 1-jétől pedig főszerkesztője lett a lapnak. Vass Virág 2021 tavaszán sikeresen újította meg a magazint: vezetése alatt új,...

Bővebben

Ők a Nők Lapja gyakornoki programjának nyertesei

A Nők Lapja májusban gyakornoki programot hirdetett: pályakezdő tehetségeket vagy akár többéves szakmai gyakorlattal rendelkező kollégákat keresett a szerkesztőség, online és print újságíró, kreatív vizuális, videós és social media területekre. A pályázat sikerét mutatja, hogy több, mint kétszázan jelentkeztek a hirdetésre. A felhívás széles körben váltott ki érdeklődést: pályázók között volt 18 éves érettségi előtt álló, több éve a médiában dolgozó, de nyugdíjas újrakezdő és határon túl élő is. Az anonim pályaműveket a Nők Lapja szerkesztőségének 6 szakértője bírálta el. A kiválasztás komoly kihívás elé állította a zsűri, hiszen szakmailag nagyon erős pályázatok érkeztek. A Nők Lapja stábja végül...

Bővebben

Itt a Central legújabb terméke, a Digitális reklámújság!

Új szintre lépett Magyarországon a digitális reklámújság terjesztés: A Offerista Group a magyarországi tartalomszolgáltatók közül elsőként a Central Médiacsoport partnerségben, közösen kialakított digitális marketing megoldásban  teszi lehetővé, hogy a kereskedők és márkák egy kézből érjék el a lehető legtöbb magyar fogyasztót. Első körben a Nosalty és a Startlap látogatói fognak találkozni az Offerista Widgettel, melyben a digitális reklámújságok kényelmesen lapozhatóak és átvezetik az érdeklődőket a retailerek saját oldalaira, ezzel valódi drive-to-store hatást eredményeznek.   Az Offerista Group személyre szabott, többcsatornás marketingmegoldásokat kínál azoknak a cégeknek, amelyek reklámújság kampányaikat innovatív módon szeretnék folytatni – hatékony stratégiával, mérhető célok elérésével és...

Bővebben

Lipták Tímea a NOK Felügyelő Tanácsának elnöke

A tavalyi év után ismét Lipták Tímea magazinüzletág-igazgatót választották a sajtótermékek olvasottsági mutatóit mérő Nemzeti Olvasottság Kutatás (NOK) Felügyelő Testületének elnökévé, míg a társelnöki pozíciót Pajor Attila tölti be. Gratulálunk a Felügyelő Testület összes tagjának!  ...

Bővebben