Most bárki Galsai Pongrác, Janikovszky Éva, Schäffer Erzsébet, V. Kulcsár Ildikó, vagy éppen Szegő András nyomdokaiba léphet, hiszen a Nők Lapja junior-medior-senior gyakornoki programot indít. Olyan jelentkezőket várnak, akik a magazinban vagy a digitális platformokon szeretnék megmutatni a „nőklapjás” világot és kipróbálnák magukat újságírói, social media vagy videós területen. Külön érdekesség, hogy a Nők Lapja főszerkesztője, Vass Virág is egy hasonló programnak köszönheti, hogy elindult szakmai pályafutása.

Pályakezdő tehetségeket és akár többéves szakmai gyakorlattal rendelkező kollégákat keres gyakornoki programjába a Nők Lapja magazin szerkesztősége. Olyan jó tollú, széles látókörű újságíró-jelölteket vagy újságírókat, illetve kreatív vizuális, videós és social media szakembereket várnak, akik július 1. és szeptember 30. között legalább heti 16 órában belekóstolnának a szerkesztőségi munkába. A munkaidő rugalmas, egy része home office-ból is megoldható, de fontosnak tartják, hogy a jelölt bekapcsolódjon az értekezleteken a szerkesztőségi nyüzsgésbe is.

A magazin főszerkesztője, Vass Virág egy riportpályázatnak köszönhetően, elsőéves egyetemistaként bizonyíthatott először a legendás hetilap szerkesztőségében. Most az ő vezetésével indítják el a gyakornoki programot.

Mi a Nők Lapja műhelyében hiszünk abban, hogy korrektül értelmezni a világot, segíteni, hogy az emberek tájékozottságban, tehát szellemi szabadságban éljenek, nagyon szép hivatás. Tehetséges, szellemes, izgalmas személyiségű emberektől tanulhattam és tanulok a mai napig. Ezt a hatalmas lehetőséget, amit tőlük kaptam, most velük együtt szeretném továbbadni.”

Vass Virág

főszerkesztő, Nők Lapja

Jelentkezni önéletrajzzal és motivációs levéllel, valamint a tevékenységi körnek megfelelő pályaművekkel lehet. A zsűri a jeligével ellátott pályázatok közül legfeljebb tízet választ ki, a kiválasztott pályázókkal szóban is elbeszélgetnek, és a két kör alapján választanak ki legfeljebb négy gyakornokot, akik természetesen fizetést is kapnak munkájukért.

További információk és a jelentkezés feltételei részletesen: www.karrier.centralmediacsoport.hu



Címkék: