A Hírstart új podcast szolgáltatásában egy női mesterséges intelligenciás robot megszerkeszti, majd felolvassa nap mint nap a híreket. Ez nem csak látássérültek számára jelenthet fontos tájékozódási eszközt, de azoknak is hasznos lehet, akik a rádiókban hallható központi MTI-hírszolgáltatás helyett útközben az internetes világ legfrissebb híreit hallgatnák.

Hírstart Robot Podcast néven mesterséges intelligencián alapuló podcastot indított a Hírstart – értesült a Media1. A podcastműsor teljesen automatizáltan készül a Hírstart hírgyűjtő szolgáltatásban elérhető hírek alapján.

A podcastban elhangzó szemlét, a publikálást, valamint a felolvasást is egy női robot végzi. A felület lehetővé teszi a digitális hangformátum rendszeres, sorozatszerű közzétételét az online térben, ráadásul mindez különösebb emberi beavatkozás nélkül valósul meg. A podcastek népszerűsége világszerte jelentős, a műsorok nagy előnye, hogy bárhol, bármikor és bármilyen okoseszközön, laptopon vagy akár asztali gépen is hallgathatók, illetve szemben egy rádióadással, a lejátszás megszakítható és újraindítható.

„A projekttel az volt a célunk, hogy vezető médiacégként megmutassuk, a különböző technológiák mennyire könnyen integrálhatóak iparágunkban, és milyen alternatív megoldásokat kínál a robotizáció számunkra is”
– mondta el Virág Attila, a Hírstart és a Startlap csoport technológiai vezetője.

A Hírstart Robot Podcast naprakész hírműsorokat szolgáltat, sőt a technikának köszönhetően tematizált, egyedi adások létrehozása is megoldhatóvá vált. Az adások a https://podcast.hirstart.hu oldal mellett elérhetők a Spotify, az iTunes, a Google és a TuneIn podcast csatornáin is. A Hírstart 2002 októberében indult a Startlap hírgyűjtő oldalaként. A Central Médiacsoport Zrt. online portfóliójában a Startlap termékcsoport tagjaként aggregált tartalmaival a legfontosabb magyar online médiumok anyagaiból (köztük a Media1 híreiből is) szemléz.

Forrás: media1.hu



Címkék: