Novembertől már aktívan részt vesznek a 24.hu életében a szerkesztőség gyakornokai, akiket első munkanapjukon Pető Péter, a lap főszerkesztője, Bita Dániel főszerkesztő-helyettes és a gyakornokok szakmai fejlődését segítő mentorok köszöntöttek a Central Médiacsoport székházában.
A három területet – szöveg, fotó, videó – felölelő program teljes időtartamában mentor segíti a kiválasztott jelöltek fejlődését. A gyakornokok juttatásokat és fizetést kapnak a program ideje alatt.
A Centralnál fontos küldetésünknek tartjuk az utánpótlás-nevelést és a pályakezdő médiás szakemberek támogatását, ezért a 24.hu önálló gyakornoki lehetősége mellett évről évre elindítjuk a Central Digitális Akadémiát is. A gyakornoki programjainkat aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistáknak és pályakezdő fiataloknak hoztuk létre, annak érdekében, hogy szakmai karrierjüket sikerrel indítsák be a Central Médiacsoportnál vagy a média más területén.
Köszönjük a 24.hu mentorainak – Benke Ágnesnek, Dékány Lászlónak, Csóti Rebekának, Farkas Norbertnek, Jankovics Mártonnak, Borovitz Tamásnak, Cseri Péternek és Bánszegi Rebekának – a szakmai támogatást!
Újdonsült gyakornokainknak – Ács Anna Máriának, Ágoston Viktóriának, Bényi Andreának, Elek Aladárnak, Gungl Ábelnek, Perneczky-Molnár Lívia Szidóniának, Ürmös Dánielnek és Vörös Mártonnak – pedig sok sikert kívánunk!