Egyéb kategória 2 days

Nagy-Bándli Zsófia: Nagyon sok elismerésre lehetünk büszkék az elmúlt évekből, de a szakmai díjak mellett mindig különleges, ha a közönség is szavazhat

Így értékeli a Nők Lapja Travel Awards versenyt a Thermal Hotel Visegrád****superior szállodaigazgatója.

A Nők Lapja Travel Awards 2025-ben újraindul: a turizmus legjobb szolgáltatói most is a közönség szavazataiért versenyeznek a nőklapja.hu felületén. Nem is akármennyi szavazatért, hiszen az előző években több tízezer voks döntött a kedvencekről a turisztikai szektor legnagyobb hazai rangadóján. A nevezési időszak kezdetének közeledtével arra voltunk kíváncsiak, miként tekintenek vissza az elismerésre a korábbi évek győztesei. Elsőként Nagy-Bándli Zsófiát, a Thermal Hotel Visegrád****superior szállodaigazgatóját kérdeztük, aki csapatával idén harmadszor, számos díjjal a háta mögött száll ringbe a magyar vendégek elismeréséért.

Miért tartottad fontosnak, hogy részt vegyetek a Nők Lapja Travel Awards közönségszavazásban?

Hosszú évek óta jelenünk meg a Nők Lapja felületein, nívós, magas presztízsű csatornának látjuk. Egyértelmű volt, hogy ha díjat alapítanak, akkor az is minőséggel párosul, így már az első évben neveztünk és rögtön két kategóriájában is elsők lettünk: a budapesti régió ’Legjobb wellness szállodája’ cím mellett ’A legvendégbarátabb személyzet’ díját is elhoztuk. 2024-ban aztán mindezt 'Az év legjobb élmény és gyógyászat masszázsszolgáltatást nyújtó szállodája' kitüntetéssel egészítettük ki.
Nagy-Bándli Zsófia
szállodaigazgató, Thermal Hotel Visegrád****superior

Miben más ez az elismerés, mint a szakmai zsűri által odaítélt díjak?


Szerencsére nagyon sok elismerésre lehetünk büszkék az elmúlt évekből, de a szakmai díjak mellett mindig különleges, ha a közönség szavazhat, fejezheti ki a véleményét. Ezért is óriási öröm, hogy például a legvendégbarátabb személyzet díját is elhoztuk, nagyon jó visszacsatolás ez a csapatnak.

Hogyan éltétek meg, amikor elnyertétek a díjakat?

Természetesen megköszöntük a szavazóknak, a vendégeinknek, valamint a munkatársainknak. Nálunk nagyon fontos, hogy az ilyen elismeréseket házon belül is kommunikáljuk, hiszen közel 100 kollégánk napi munkája van egy-egy ilyen díj mögött. Jól eső érzés, amikor a rengeteg munka kapcsán ilyen visszajelzést is kapunk.

Milyen konkrét üzleti vagy márkaépítési előnyöket tapasztaltatok a győzelmek után?

Szerencsére azt mondhatom, hogy szállodánk évek óta igen magas kihasználtsággal működik és sok elismeréssel rendelkezünk, de mindenképpen erősnek mondanám azt a visszhangot, amit ezek a nívós közönségdíjak generáltak. Sokan gratuláltak, a vendégek is hallottak róla és természetesen mi is több helyen kommunikáltuk.
Nagy-Bándli Zsófia
szállodaigazgató, Thermal Hotel Visegrád****superior

Éreztetek-e változást a fogyasztói bizalomban vagy a márkátok megítélésében a díjak odaítélését követően?

Úgy gondoljuk, hogy ma már a kiváló szolgáltatások, a minőségi kiszolgálás, a folyamatos innováció alapkövetelmények egy prémium szálloda esetében. Mi is nap mint nap így dolgozunk, arra biztatjuk a csapatot, hogy mindig nyújtsunk többet, legyünk proaktívak, hiszen fejlődni mindig lehet. Egy-egy ilyen díj mindig extrán ad hozzá a megítélésünkhöz, de csak ahhoz, amit a mindennapi kiválóság megalapoz. Büszkék vagyunk az elismerésre, a visszajelzésre és hisszük, hogy ez a vendégeink döntési folyamatában is fontos.

Mennyire tartjátok hitelesnek és értékesnek azt, hogy közvetlenül a magyar fogyasztók szavazatai döntöttek az eredményről?

Hisszük, hogy vegyesen kell szakmai és közönségdíjakon indulni, hiszen mindkét szegmens mást vizsgál: előbbi az iparági sztenderdeket, a fejlődést, utóbbiak az élményt, a saját tapasztalatokat. Számunkra mindkettő fontos visszajelzés, ezért vizsgáljuk napi szinten a reputációnkat is, sokat foglalkozunk a vendégek elégedettségével, annak növelésével.

Mit üzennétek azoknak a turisztikai szereplőknek, akik gondolkodnak a nevezésen?

Sok sikert kívánunk mindenkinek és úgy gondoljuk, hogy ez jó lehetőség arra is, hogy átgondolják, miben erősek, milyen területeken lehet még fejlődni. Ezektől a háttérben megbúvó gondolatoktól lesz igazán inspiráló egy ilyen díj, mert fejlődésre késztet.

Szerinted hogyan tudja egy vállalkozás a legtöbbet kihozni a versenyben való részvételből?

Érdemes valóban a díj mögé nézni a pályázat benyújtásakor és a pályázattól függetlenül is elemezni a különböző területeket, ez mindig előremutató. A megfelelő kommunikáció pedig akár házon belül, akár a vendégek felé kiemelten fontos. Alapvetően azt gondoljuk, hogy a turisztikai szakmának jó és fontos egy ilyen díj, szépen mutatja a fejlődést, az erősségeket. Nem kérdés, hogy idén is a nevezők között vagyunk, így egyrészt sok sikert kívánunk a jelentkezőknek, másrészt azt is ígérhetjük, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen mindent megteszünk az újabb elismerésért!
Nagy-Bándli Zsófia
szállodaigazgató, Thermal Hotel Visegrád****superior

Szívesen csatlakoznál a Nők Lapja Travel Awards-hoz? Böngészd át kapcsolódó ajánlatunkat! A nevezési időszak szeptember 15-től október 6-áig tart. 

Megosztom