A kitörő érdeklődésre reagálva kétnaposra bővített formában, 70 kiállítóval, elismert szakemberekkel és a legfrissebb beauty trendekkel várja a szépségápolás szerelmeseit a Beauty Expo, amely idén először kis létszámú workshopoknak és interaktív beszélgetéseknek is helyet ad a színpadi programok mellett: beautyexpo.rossmann.hu
A díjat minden évben egy magyar nyelven, a magyar nyomtatott vagy internetes sajtóban megjelent, kiemelkedő közéleti-politikai-társadalmi célú cikkel lehet kiérdemelni.
Vitéz F. Ibolya munkáját korábban Minőségi Újságírás-, Magyar Sajtó-, valamint Tarnói Gizella-díjjal is elismerték. A Paul Lendvai-díjat a 24.hu munkatársai közül az előző években Balavány György, Horváth Csaba és Nagy Gergely Miklós is elnyerte.
Gratulálunk kollégáinknak a rangos elismeréshez!
A résztvevők fotók és videók segítségével betekintést nyertek a Rossi-csapat elmúlt négy évének fejlődésébe, valamint abba is, milyen területeken kell előrelépnie a válogatottnak, hogy 2026-ban újra ott lehessen a világbajnokságon. A beszélgetést jókedvű sörözés, eszmecsere és a podcast házigazdáival zajló vita követte, majd a közönség együtt nézte meg a Bajnokok Ligája egyik aznapi mérkőzését.
Büszkék vagyunk kollégáink sikerére! A média kategória többi helyezettjének, valamint a lista minden szereplőjének gratulálunk!
A Central Médiacsoport kiadóhoz tartozó Marie Claire úttörő lépést tesz a digitális élmények terén, és elsőként alkalmazza hazánkban a svéd fejlesztésű ’SeenThis’ adaptív streaming technológiát a marieclaire.hu felületen. A felhasználói igényekre reagáló innovatív megoldás forradalmasítja az online tartalomfogyasztást, jelentős előnyöket rejtve magában mind az olvasók, mind a hirdetők számára.
A magyar Marie Claire mindig is élen járt az úttörő digitális megoldások alkalmazásában. Elsőként használt mesterséges intelligenciát (AI) címlaptartalom gyártásához, úttörőként vezette be a digitális címlapmegjelenést hirdetői számára, és most ismét forradalmi lépést tesz: először alkalmazza hazánkban az adaptív streaming technológiát.
A megoldás lehetővé teszi, hogy a márka a közösségi média platformokra optimalizált vertikális videós formátumot a marieclaire.hu nyitólapján és cikkoldalain is megjelenítse, ezáltal maximalizálva a videómegtekintések számát, javítva az olvasói élményt és új megjelenési lehetőséget kínálva a hirdetők számára. A MARIE CLAIRE STORIES álló formátumú, prémium videós hirdetési környezetet teremt, mellyel a hirdetési költések egy része a közösségi média platformokról a kiadó saját digitális felületeire terelhető.
Az új videós formátum az olvasók számára is számos előnyt kínál. A technológia gyorsabb és gördülékenyebb tartalomfogyasztást biztosít, miközben vizuálisan gazdagabb, magasabb minőségű felhasználói élményt nyújt. A mobilbarát, dinamikus vertikális videós tartalmak az inspirációgyűjtés és a tájékozódás új dimenzióját jelentik az olvasóknak, míg a hirdetők hatékonyabban érhetik el célközönségüket. Ezzel a lépéssel a Marie Claire tovább erősíti vezető szerepét a digitális innovációk terén.
Az erős decemberi eredményeket követően kimagasló teljesítménnyel indította 2025-öt a Central Médiacsoport digitális portfóliója, amely 4,8 milliót meghaladó egyedi felhasználószámával hónapról hónapra növeli részesedését. Míg 2024 januárjával összevetve idén a legtöbb kiadó 7-16 százalékos csökkenést könyvelt el a látogatószám (Visits) tekintetében, a Central egyedüliként 12 százalékos növekedést tudott felmutatni.
A hírmédiaszegmenst vizsgálva a 24.hu volt az egyetlen site, amely éves összehasonlításban növelni tudta egyedi felhasználóinak számát: a lap az idei év első hónapjában 4,6 százalékos növekedést realizált tavaly januárhoz képest. De más összevetésben is jól szerepelt a 24.hu, hiszen míg a látogatások számát (Visits) negyedével, az oldalletöltéseket (Page Views) 32 százalékkal múlta felül 2025 januárjában.
Közel 2 milliós egyedi látogatószámával szintén kiemelkedő hónapot zárt januárban a Startlap.hu, Magyarország vezető híraggregátor oldala. Hasonló eredményre legutóbb 2021 márciusában volt példa, melyet most túl is szárnyalt a Startlap. A 2024 utolsó negyedéve óta tartó növekedés visszaigazolta a szerkesztőség tartalmi stratégiájának újrahangolására irányuló erőfeszítéseit.
Szeptemberhez képest közel 30 százalékkal nőtt az nlc egyedi látogatóinak száma, ezzel januárra a kiskegyed.hu-t megelőzve a második helyen végzett a női site-ok versenyében. Az nlc a Central Médiacsoport Women & Lifestyle portfóliójának új stratégiai irányvonalát követve a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektet az adatalapú, olvasóközpontú, innovatív tartalmak előállítására, melyben Fehér Ági, a Digital Women & Lifestyle divízió vezető főszerkesztője támogatja a márkát. A Central női digitális portfóliója mind látogatószámban (Visits), mind oldalletöltésben (Page Views) piacvezető, részesedése januárban mindkét elemzési szegmensben tovább nőtt, ezzel valamennyi konkurensénél jobban teljesített.
Az influenzaszezon erősödésével ugrásszerűen nőtt a közérthető egészségügyi és életmódtartalmak iránti kereslet, amit a HáziPatika látogatottsági eredményei is jól mutatnak. A piacvezető egészségsite szeptember óta közel 23 százalékkal növelte egyedi látogatóinak számát, amely idén januárra meghaladta a kétmilliót. A HáziPatikát 2025 első hónapjában négyszer több egyedi felhasználó kereste fel, mint az EgészségKalauzt, de Webbeteg.hu-t is több mint 800 ezer real userrel előzte meg.
Az EY legfrissebb kutatása alapján az akciókra tudatosan vadászók aránya a 27 év alattiak (76%) és a gyermekesek (79%) körében a legmagasabb. Az inflációs környezetben a kedvezmények mértéke olyan fontossá vált, hogy a válaszadók jellemzően több ajánlatot is összehasonlítanak a döntés előtt. Ezt a trendet támasztják alá az Akciós-Újság.hu forgalmi adatai is, ugyanis a legnagyobb áruházak szórólapjait összegyűjtő site egyedi felhasználóinak száma 2024 januárjához képest az idei év első hónapjára 50 százalékkal nőtt.
*Forrás: DKT eGemius, egyedi felhasználók (real users) száma alapján, 2025 január
**Forrás: https://www.ey.com/hu_hu/newsroom/2024/12/ey-sajtokozlemeny-karacsonyi-felmeres
A Média a Családért Alapítvány idén tizennyolcadik alkalommal díjazta a családdal kapcsolatos cikkeket, valamint rádió- és televízióműsorokat, a legjobbnak ítélt tartalmakra ugyanakkor a közönség ebben az évben is szavazhatott. Az ide díj jelöltjei között voltak az nlc.hu videóriporterei, Mellik Éva és Bognár Péter is, valamint Árvai Magdolna, a Nők Lapja újságírója.
Nagy József ezért a cikkért tavaly decemberben megkapta a Szentkirályi Balázs-díjat is.
Kollégánk a vérplazmabiznisz hátterét feldolgozó riportja itt olvasható.
Ági szerepköre a Women & Lifestyle Portfólió új stratégiai irányvonalának részeként jött létre, melynek célja, hogy a női digitális termékek – köztük az nlc., Házi Patika és Gyerekszoba – még közelebb kerüljenek az olvasókhoz és hatékony hirdetési megoldásokkal szolgálják ki az ügyfelek igényeit.
Az új stratégiai irányvonal nagy hangsúlyt fektet az adatalapú, magas színvonalú és innovatív tartalmak előállítására, amely nemcsak erősíti a portfólió piaci pozícióját, hanem új színt is hoz a női magazinok piacára.
Fehér Ági fő feladatai közé tartozik a portfólió hatékony tartalomstratégiájának kialakítása, az érintett digitális termékek fejlesztésének meghatározása és megvalósítása, valamint hosszú távú növekedési céljaik támogatása. Ági szoros együttműködésben dolgozik majd a főszerkesztőkkel, hogy biztosítsa a tartalmak relevanciáját és a márkák versenyképességét. Feladatai közé tartozik továbbá a releváns technológiai fejlesztések – például mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközök – bevezetése, amelyek célja a szerkesztőségi folyamatok hatékonyságának növelése.
Fehér Ági több mint 15 éves szakmai tapasztalatot hoz magával. Pályafutása során olyan vezető pozíciókat töltött be, mint a Femina.hu főszerkesztője, a Retikül.hu alapító-főszerkesztője és a Sóbors.hu újratervezője. Munkája során kiemelt figyelmet fordított a tartalomstratégiai fejlesztésekre, a látogatói adatok elemzésére, a SEO-optimalizálásra, valamint a digitális termékek innovációjára.
Fehér Ági érkezésével egy új korszak veszi kezdetét a Women & Lifestyle Portfólió életében, amely az innovatív tartalmak és az olvasóközpontúság jegyében épül tovább. További változás, hogy január közepétől Pácsonyi Daniella, a Central Médiacsoport kreatív és kommunikációs igazgatója, a New Business divízió vezetője is helyet foglal a médiavállalat vezetői testületében. A Central Médiacsoport tavaly júniusban kezdte meg a közös munkát a Financial Times Strategies-zel, amelynek célja a médiavállalat működésének korszerűsítése. A mostani változások ezen közös munka következő lépései.
*Forrás: DKT/gemiusAudience: Top 4 Media Owners, 2023 december/2024 december (Views, Visits)
A tavaly megkezdett hagyományt folytatva tökfaragással, kekszdíszítő workshoppal és feketeribizlis gin fizz-ből, illetve sütőtökös chiliből álló signature menüvel várta kiemelt partnereit a Nosalty, akik a titokzatos jóssátorban a jövőbe is belepillanthattak, a szerencsekeréknél pedig izgalmas ajándékokért pörgethettek.
A brunch-csal egybekötött beszélgetésen Dintsér Andrea kérdezte Tóbiás Andreát, a Central Médiacsoport magazin marketing és terjesztési igazgatóját, aki számos történetet és kulisszatitkot osztott meg az 1949-ben alapított első magyar női hetilap életéből.
Az eseményen szóba került, hogy mely tartalmi pillérek biztosítják a magazin évtizedekben mérhető piacvezető szerepét, s milyen stratégiai döntések segítenek a félmilliós olvasótábor megőrzésében, ahogy a születésnapi aktivitásokról – többek között a Nők Lapja Példakép Díjról és a megújult Irodalmi Díjról – is sok szó esett.