A Capa Központban tartott díjátadón hirdették ki a 11. Hemző Károly-díj nyertesét. A 35 éven aluli fotósoknak adható elismerést a Hemző Károly Alapítvány hívta életre azzal a szándékkal, hogy ápolja a nagyszerű magyar fotográfus, Hemző Károly emlékét, egyúttal segítse a fiatal magyar fotósokat. A 24.hu fotóriporterei közül Varga Jennifert is jelölték a díjra.

A Szajki Bálintot méltató indoklás szerint “a győztes fiatal kora ellenére a fotó számos műfajában alkot egyaránt kimagaslóan. A témáiban igazán elmélyül, láthatólag a magáénak érzi választott projektjeit, így a néző nemcsak igényes dokumentarista anyagként tekinthet sorozataira, hanem nagyon is személyes élményt szerez a képein keresztül. Érzékeny és fontos társadalmi témákat mutat be a fotóival. Az öregkori élet nehézségeit és szépségeit, az állatokhoz való szelíd és empatikus viszonyulást vagy akár a szükség teremtette életközösségek titkait feltárva. A sorozatokat alkotó fotói önmagukban is megállják a helyüket, mívesek és értékesek.”

Gratulálunk kollégánk sikeréhez! A 24.hu válogatása a nyertes portfólióból az alábbi fotógalériában tekinthető meg.

 

Az Oxfordi Egyetemen működő Reuters Institute idén immár a tizenharmadik alkalommal, 47 ország 95 ezer fogyasztójának megkérdezése alapján készítette el a Digital News Reportot. A felmérés mintáinak összeállítása minden piacon országosan reprezentatív kor, nem és régió szerinti kvóták felhasználásával történt. Magyarországon 2023 ember vett részt a felmérésben.

Az eredmények alapján a magyarok 25 százaléka hetente legalább egyszer, míg 11 százaléka hetente legalább háromszor ellátogat a 24.hu-ra, így a site a hazai online sajtótermékek között a második legnagyobb eléréssel bír, megelőzve többek között a Telexet, az Origo.hu-t, a 444-et, a hvg.hu-t vagy a blikk.hu-t. Hitelesség szempontjából is előkelő helyen végzett a 24.hu: a reprezentatív felmérés alapján a népesség 41 százaléka tartja megbízhatónak az oldal hírszolgáltatását, amellyel a második leghitelesebb a vizsgált kizárólag online brandek közül, megelőzve az Indexet vagy a 444-et. 40% fölötti bizalmi értékkel mindössze 5 médiamárka bír a magyar piacon – köztük a 24.hu -, a legmagasabb elért eredmény 50%-volt (HVG).

A sajtóba vetett bizalom Magyarországon – Görögországgal holtversenyben – a legalacsonyabb a vizsgált 47 ország közül. A felmérés alapján csak a magyarok 23%-a bízik a hírekben.

A teljes jelentés a Reuters Institute oldalán, ide kattintva olvasható.